Az akitatalálka másnapján az eb meglehetősen kezelhetetlen hangulatban leledzett. Reggelre, az összes fellelhető papirost apró darabokra tépdeste a nappaliban, és büszkén ült a halom tetején, mikor reggel mentem kávét késziteni. Konkrétan bokáig jártunk a kutyanyálas papirfecnikben, ahogy próbáltuk megközeliteni a teraszt, ami nem dobott fel minket, pláne hogy ismét egy esős napra virradtunk. Körbenézve látszott, hogy az összes jegyzet és újság meggyalázva és atomjaira szedve hever a padlón, a könyvek pedig csak azért maradtak épségben, mert a polc azon részét még nem éri fel. 
Mivel ilyen jelentős sajtócenzúra korábban sosem fordult elő részéről, nem nagyon tudtuk mire vélni a dolgot, mindenesetre büntetésként nem volt reggeli simogatás, helyette ejnyebejnyéztünk egy sort. Mint utólag kiderült, ez olaj volt a tűzre…. A beazonosithatatlan okból kifolyólag talpig besértődött állatka tovább fokozta a nyomást, és kezdte magát nemes egyszerűséggel hülyének és/vagy töksüketnek tettetni. 

Bármely kérés/parancs/utasitás elhangzását követően bámult bele a vakvilágba, és vakargatta a nemesebb szerveit. Közben fél szemmel minket stirölt, reakciónkat lemérendő. De nem, és nem lehetett rávenni, hogy leüljön, lefeküdjön, kimenjen…stb, ellenben harapott és morgott. Még a felkinált nasit sem fogadta el! Meglehetősen tanácstalanul szemléltük a kutyában bekövetkezett drasztikus változást, és próbáltunk magyarázatot találni a viselkedésére. 
Én azt gondoltam, hogy éjszaka leesett a kanapéról -lebukott egyik reggel, és már tudjuk hogy éjjel a szófán héderel- , és beverte a fejét, ami magatartásbeli zavarokat okozott nála.
A Vőlegény hormonális okokra gyanakodott, és javasolta, hogy etessünk brómot az ebbel. Felhivtam a figyelmét, hogy a négylábú momentán senkit nem akar megdugni, és nem is tűnik úgy, mint aki túl van fűtve szexuálisan, igy a brómmal való etetésnek elég minimális lenne a hozzátett értéke.
Elkezdtük hát tüzetesebben vizsgálgatni kedvencünk reakcióit, hátha meglátjuk a  fényt… és lőn. A kritikus vizslatásnak kitett jószágon tisztán látszott, hogy első blikkre minden parancsnak eleget akar tenni. Vagyis nem hülyült el az éjjel, bármennyire is igyekszik ezt elhitetni velünk. A kiadott utasitásra megrándult a lába, elindult lefele a popsija, azaz, a teste igyekezett volna eleget tenni a kérésnek. De a makacs eb megemberelte magát (oké-oké, ez nem teljesen pontos, de az meg annyira hülyén hangzik, hogy megkutyálta magát…), szóval mindent megtett az ellenállás érdekében, sikerrel. Már csak azt kellett kideritenünk, hogy mi a franc baja van, hiszen arról meggyőződtünk, hogy komédiázik.

 Legvalószinűbbnek a hormonális okok tűntek, mert a helyzet délutánra sem változott. A kutya úgy viselkedett, mint egy makrancos kata, himnemű kiadásban. Azaz, naggyon durván hisztizett, oda-oda kapdosott a kezünkhöz, és nagy ivben sz*rt a fejünkre, bármilyen utasitást kapott is. Aztán lassan összeraktuk… Őkelme meg volt sértődve, és félig-meddig jogosan. Artur nagyon érzékeny kiskutya, és mi előző nap megtapostuk a kis lelkét. Ugyanis nem védtük be a szamurájkutyával való találkozás során, csak buzditottuk őket a játékra. Sőt, bevallom, ki is nevettük, dehát olyan vicces volt, ahogy lógott rajta az akita, mintha egy plüss kulcstartót ragasztottak volna a seggére. Visszagondolva, egy idő után, ugye nem is hozzánk menekült, hanem a másik nagy mumus, a tenger felé vette az irányt. Azaz, magára maradt, és éjszaka a kanapén kiötölte, hogy büntetni fog.
Be kell vallanom, kitartó jószág, mert csak estére sikerült nagyjából megbékiteni. Akkor katapultált teljesen, amikor a Kedves lement az ő szintjére és hagyta, hogy rajta hédereljen. A padlólamour aztán sajátságos jógagyakorlatba torkollott Artur részéről, súlya miatt viszont csóri Vőlegénynek egy erőnléti edzéssel ért fel. De a kutya nagyon élvezte a talpmasszást, a nyújtásokat, és a gerinccsavarást, hátonfekvés közben. Bevallom, miközben néztem, irigykedtem kicsit a hajlékonysága miatt.  Két éve jógázom, több-kevesebb sikerrel. Magát a műfajt imádom, de hogy mikor kerülök olyan szintre, mint az eb? Valószinűleg sosem, és az önbizalmamnak nem tesz kifejezetten jót, hogy a 4 hónapos, túlsúlyos családtagunk lealáz e téren. Mondjuk én ritkán bújok be a szekrény alá, és fésülködéskor sem kell legalább hármat tekerni a gerincoszlopomon, ellenállás végett, igy meglehet, hogy ennyire gumitestre nincs is szükségem. Mindenesetre az ebet hajtogatjuk, mert szereti és megnyugtatja, de csak akkor, ha a hátán heverészik közben. Igy délelőttönként a nappalinkban kutyaHÁTha jógát tartok, és utána van egy endorfinban úszó izmos kis szőrgombócunk, aki viszonylag nyugodtan nézi végig, mig én is teljesitem az egy órás strechinget, öngyötrés céljából.