Október 31.-én este, a Vőlegénnyel realizáltuk, hogy másnap november 1. van.     Ami ugye, főként Artur születésnapja miatt nevezetes, de nem mellesleg, ekkor van Mindenszentek is. No most, mi főként a brit ünnepek alapján élünk, lévén a Kedves a gibraltári GDP-t gyarapitja, és a szigetlakók számára november első napja mindössze arra szolgál, hogy kipihenjék az előző esti halloween-i party fáradalmait. De! HIVATALOSAN NEM munkaszüneti nap. Az egy dolog, hogy a külföldi munkaerőn kivül senki nem dolgozik, az imént emlitett indokok miatt (ld. a legtöbb gibraltári, és itt vendégeskedő brit állampolgár szerteszét fetreng a kocsmákban, zombi, vámpir, esetleg Ádám-kosztümben, rosszabb esetben talpig hányásban…), de akkor is sima hétköznapról beszélünk.

Nem úgy a spanyoloknál! Ők az a nemzet, akiknek minden hónapban -sőt lehetőleg hetente- vannak ünnepeik. Mindig találnak erre valami alkalmat, vagy szentet, akinek név-születés-elsőáldozós stb. napja van. Jaa, és akkor nem emlitettem a Barca meccseket, amikor embert nem találni az utcán, mert mindenki valahol ünnepel. No de a lényeg, hogy este ráébredtünk, hogy másnap spanyol oldalon minden zárva lészen. Azaz, sanszos, hogy az állatorvos is…függetlenül attól, hogy nekünk golyszlikviditási időpontunk van.

Nosza a Vőlegény csőre töltötte a mobilját, és forróra tárcsázta a rendelőt, ahol még sikerült elkapnia az asszisztenst, és megkezdődött az egyeztetés. Ebben a rendelőben elvileg beszélik az angolt, gyakorlatilag komoly nehézségek adódtak a társalgás során, de persze a végére kiderült, hogy mi vagyunk a hülyék… Merthogy, a szent előjegyzés szerint, egy héttel korábbra volt időpontunk, vagyis AZNAPRA (???), amikor a Kedves leegyeztette a dátumot az orvossal. Megtudtuk azt is, hogy  a next Friday az  az aznap péntek délutánt jelenti, úgyhogy kidobott pénz volt az a sok angol tanfolyam az elmúlt években…

A Vőlegény fejével konkrétan be lehetett volna gyújtani, és hogy ne küldjön el mindenkit a sárga pi**ába, a végefelé már lótuszülésben telefonozott. Mindenesetre megkaptuk az új időpontot, november 6.-ra. A beszélgetés utolsó  10 perce ennek a dátumnak a konkretizálásával telt, de most már majdnem biztosak vagyunk benne, hogy november 6.-án szerdán -ami a kedd és a csütörtök közé esik a jövő héten-, délután 5 órakor megműtik Arturt. Ha mégsem, akkor sanszos, hogy a Kedves a doktor urat fogja ivartalanitani, igy a helyükben nagyon készülnék.

Ha már igy fuccsba mentek a hétvégi ápolási terveink, akkor összekaptuk magunkat, hogy rittyentsünk egy jópofa szülinapot az ebnek, és a részletek leegyeztetését követően, kéz a kézben dőltünk el a kanapén, megtekinteni a “Túl a csúcson”-t spanyol nyelven. Azért az komoly, mikor a szkanderos végjelenetben az egyik hormontúltengéses hústorony vámoszvámosz kiáltásokkal biztatja önmagát, mintha flamenco estre készülne…

A szülinapi reggel jól kezdődött, Artur 6:45-kor úgy gondolta, hogy kelnünk kéne, amit éles sipákolással és nyüsszögéssel adott a tudtunkra. A Vőlegény még épp időben realizálta, hogy az ebnek ünnepelős napja van, igy nem b@szta hozzá az éjjeliszekrényt, hanem nyelt kettő nagyot, és kiment kávét csinálni. Mivel a -fuccsba ment- műtét miatt itthonról dolgozás volt betervezve, csak kicsit fájlalta, hogy simán aludhatott volna 8:59-ig, lévén, 9:00 a munkaidő hivatalos kezdete. De ha már igy alakult, gyorsan betömte a -nappaliban saját farkát kergető- eb orcáját egy kis virslivel, miközben rekedten előadta neki a Hepibörzdéjt. Artur hökkenten nyelte le a virslit, majd halkan vonitva rohant be hozzám, és bújt az ágy alá, miközben kintről -roppant tehetséges előadásmódban- zengett a Tújúúúúú!!!

A megrettent kutya, csak az öngyújtó kattanását hallva mászott elő a menedékből, tudva, hogyha már kávézás, cigizés van a teraszon, akkor nem lesz több ének. A nap többi része ajándékosztással, lufikergetéssel, játékkal, és óriási sétákkal telt. Este természetesen torta is készült az ünnepeltnek, mely az aktuális kedvenceket tartalmazta: tonhal, konzervhusi, tonhal, virsli, sonka, bacon, tonhal, száraztáp (ez nem favorit, de kellett hogy legyen tartása a cuccnak), jaaa, és egy kis tonhal. Artur nem nagyon értette a sorozatos finomságokat, és plusz játékokat, igy egyik ámulatból, a másikba esett. Bár esküszöm sose éheztetjük, sőt, mindig meg van küldve a száraztápja valami fincsiséggel, most mégsem nagyon mert a tortavacsihoz nyúlni. Megérezvén az illatorgiát, csak letottyant a tálja elé, és nézett körbe, mint aki keresi a kandi-kamerát. Aztán a noszogatásra persze belefejelt, és hosszú percekig nem is hallottunk mást a szapora csámcsogáson kivül. A Kedvessel realizáltuk, hogy ebünk képes a kis seggén keresztül is oxigént felvenni, mert más módon tutira nem jutott levegőhöz a vacsorája elfogyasztása közben.

Szóval jó kis nap volt.

Mi élveztük, reméljük az egyéves is. A szülinapi lufikból, még mindig talál itt-ott leeresztett példányokat, amiket nagy boldogsággal, és kellő óvatossággal vesz birtokba. És persze vacsiidőben óriási várakozással veti rá magát az edényére, bár pici csalódás látható a buksiján a tartalmát megtekintve. Hiába nyugtatom, hogy mindjárt itt a Karácsony, valahogy jobban csipi a jelenbeli, és azonnal “megfogható ” dolgokat…

A szerdai nap pedig? Sok-sok biztatást, és megnyugtató történeteket kaptunk, amiket itt is nagyon köszönünk. Igy könnyebb nekivágni annak a délutánnak.

Nem mondom, hogy nem aggódom, de  TUDOM, hogy minden rendben lesz.

Ez nem is kétséges 🙂