Mint azt a korábbi bejegyzésben kifejtettem, nem volt egyszerű az indulás az új kéróban. Nem tudom, hogy ez ebünk sajátossága-e, avagy minden kutya rühelli a költözést, de Artur nem könnyítette meg a napjainkat, az biztos.

Ami borzasztóan meglepett minket, az két szembetűnő változás volt:

– Rettegés.

Aki többé-kevésbé ismeri a történetünket, az tudja, hogy állatkánk sosem volt az a kimondott sárkányölő típus. Babakorában saját magától is össze tudta sz*rni magát félelmében, és akkor a többi riasztó dologról (hangya, fűszál, Vőlegény a sötétben..stb) most nem is beszélnék. De ahogy cseperedett, úgy tágult fokozatosan a komfortzónája, és már nem riadozással teltek a napjaink, erősebbé vált kóros kíváncsisága az ismeretlen iránt. Azonban, ahogy ide átköltöztünk, Arturban felerősödtek – az eddig szépen elnyomott pánikreakciók-, és a lehető legelképzelhetetlen dolgokra is szanaszéjjel parázta magát. Ha  nagy nehezen sikerült kicsalogatni az udvarra, elég volt egy szélfuvallat hozzá, hogy hanyatt-homlok rohanjon be a biztonságos párnájára. Amint elrepült felettünk egy -korában milliószor megkergetett/megugatott- sirály, a reakció ugyanez volt, talán a sebességet fokozta, és nyüszített hozzá. Egyedül sehova sem volt hajlandó menni lakáson belül, mindig mellette kellett lenni valakinek, különben nem is aludt, és nem is evett. Csak riadozott. Egyszer próbáltam elmenni futni úgy, hogy azt hitte, egyedül van a lakásban. Végigüvöltötte, míg barátunk fel nem kelt, és meg nem nyugtatta.

Bevallom, baromira aggódtunk, és reménykedtünk benne, hogy meg fog változni ez a kérdés.

– Agresszió

Artur alapvetően egy rettentően barátságos, nyitott jószág, mind az emberek, mind a többi állat tekintetében. Ami a másik óriási meglepetést okozta, az az egyéb kutyák irányába tanúsitott fellépésének megváltozása volt. Ugyanis, hörgéssel, ugatással, ágaskodással nyitott. Azaz, rögtön harci modort vett fel, bármekkora és bármilyen négylábassal futottunk össze. Ja persze, ezen a ponton a fajtársak sem hagyták magukat, és izomból beindult a szájkarate, ahogy kell. A séták ennek megfelelően kezdtek erősen rémálmosodni…

Aztán 3-4 nap elteltével lassan elkezdtek megváltozni a dolgok.

Már ki mert menni egyedül az udvarra, és bár ugrásra készen, de bejárta hatalmas – kb 10 nm-es- birodalmát. Természetesen meózta a kertet, a növények állapotát, föld minőséget, megevett fél kerti törpét, úgyhogy a zöldövezeti rész egyelőre elkerítésre került. A lakást is elkezdte magáénak érezni, és a nyitott bejárati ajtón keresztül már ugatással jelezte házőrző szerepét a járókelőknek.

Véglegesen múlt hét pénteken győzött meg minket arról, hogy teljesen elfogadta, és sajátjaként őrzi ezt a helyet.

Ugyanis a Vőlegény cégénél ezen a napon búcsúztatták el az évet, egy szolid sütizés, kakaózás mellett, ami hogy-hogy nem, igen későig elhúzódott (jó is az a habos kakaó…). A magas minőségű csokibeviteltől kellően feldobott Kedves, hajnali kettőkor kolbászolt haza, bár ő meg volt győződve róla, hogy még csak 11 óra van. (Nem vitatkoztam vele, ilyenkor nem érdemes… 🙂 ) Arturral mi már aludtunk, amikor elkezdődött lent a motoszka, hisz bekakaózva elég nehéz a zárba találni, tapasztaltam már magam is… No de a lényeg, hogy az addig REM-fázisban, háton horkoló eb, teljesen éberen, és vadul ugatva ugrott talpra, rohanva le a lépcsőn, széjjelszedni a behatolót. Persze, lent, az első hangokra felismerte, hogy az Imádott az, és onnan kezdve csak a sebesen pörgő farokcsóvát hallottam, egyre türelmetlenebbül. De ebből elég nyilvánvalóvá vált, hogy Artur most már tulajdonol, őriz, szemmel tart.

A fajtársakkal kapcsolatban is történt változás, kezdeti harcos fellépését, minden bizonnyal, saját maga bepozicionálása is ihlette, továbbá a “legjobb védekezés a támadás” elve. Most már sokkal nyugodtabb, de az első rámordulást viszontreagálja, azaz, jóval dominánsabb és határozottabb megnyilvánulási vannak. Ugyanakkor a felé nyitó kutyákkal ismét rettentően barátságos, játékos, és már barátai is vannak, akikkel óriásiakat tud játszani.

Azt gondolom, a kemény kezdet után, tökéletes lett Artur beilleszkedése, és maximálisan elfogadta a helyzetet. Sőt. Talán jót is tett a változás a kutyának, mert sok olyan dolgot kihozott belőle, ami lehet, hogy a korábbi, megszokott környezetben rejtve marad.

Így a költözés abszolút beváltotta a hozzá fűzött reményeket, egyetlen apró dolog hibádzik csak:

Feltehetően, a büdös életben nem fogjuk tudni kirakni a hálószobánkból. Ehhez valószinűleg egy újabb költözés, és persze újabb fogadalmak kellenek…