Lezajlott a második közös Karácsony és Szilveszter, amit immár hármasban töltöttünk az ebbel.

Bár a tavalyi év vége is együtt talált minket, annak nagy része utazással, és az utazás fáradalmainak kipihenésével telt. December utolsó napja szintén otthon ülős volt, hiszen eszünkbe sem jutott egyedül hagyni egy -akkor még- mindentől rettegő kutyababát.

A mostani ünnepre éppen ezért, már tudatosan készültem december eleje óta, hiszen tudtuk, hogy ez lesz az első, igazi, együtt, itt külhonban.

Tudom, hogy ez mostanság nem sikkes, de bevallom, én imádom a Karácsonyt. Hiszek abban, hogy az ünnep akkor szép, ha mi annak látjuk és teszünk érte, hogy az legyen. Nem gondolom, hogy az ajándékok ára, és nagysága szabja meg a hangulatát. Én szeretem a vele járó sütést-főzést, az ajándékcsomagolást, a díszek kiválasztását, és mindent, ami ezekhez a napokhoz kötődik, akkor is, ha baromira elfáradok a végére. Szerencsémre, most volt egy lelkes segédem is, Artur személyében, aki szintén örökölte a decemberi napok szeretetét. Mikulás óta alig lehetett bírni a kutyával, a folytonos izgatottság már alapállapottá lépett elő nála. Kiderült, hogy az eb mindent imád, ami csillogós, világítós, zörgős, csilingelős, illatos. Éppen ezért, tüzetesen megvizsgálta az összes karácsonyfadiszt, belekóstolt a mézeskalács illatú gyertyába, rendszeresen lenyúlta az ajándékcsomagoláshoz vásárolt óarany selyemszalagot, magára tekerte a csillámos asztalteritőt, melynek köszönhetően két napig úgy ragyogott, hogy lépésenként utánunk fordultak az utcán.
Mindenáron részt akart venni az ajándékok csomagolásában is, és a lépcsőházban méltatlankodott, amikor kizártam a dolgozószobából, ahol a meglepetések elosztása zajlott.
Tevékenyen részt vett a karácsonyi menü kialakításában is, erőteljesen ragaszkodva előkóstolási jogához a fogások tekintetében.
Aztán Szenteste a fa diszitése közben varázsütésre megnyugodott. Büszkén viselte ünnepi csokornyakkendőjét, méltóságteljesen sétálgatott a vacsoraasztal közül, néha véletlenszerűen végigszimatolta a fa alatt sorakozó ajándékokat, és úgy általában egy igazi ÚR-hoz méltóan viselkedett. Az ajándékai kibontását a Vőlegénnyel végezték, óriási örömmel vette birtokba az új labdáját, és kihasználva elvarázsolt hangulatunkat, gyorsan az arcába tömte a csomagolópapir felét is. Majd a saját ajándékaival betelve teljesen rágerjedt a Vőlegény meglepetéseire is, különös tekintettel a parfümre (mondom én, hogy igazi Úr… 🙂 ).
A spanyoloknál a Szenteste is élénk petárdázással, és tüzijátékokkal van megtűzdelve. Arturt különösebben nem zaklatták fel a robbanások, de éjfél magasságában megelégelte a rendbontást, és a nappaliból kiabált ki a petárdázóknak, különböző megtorlási módokat kilátásba helyezve. A két ünnep közötti időszakot, hozzánk idomulva, ő is aktívan töltötte, azaz cirka 23 órákat aludt egy-egy napon.

Szilveszter napján aztán kicsit meghökkent, amikor meglátott minket beöltözve, és színes hajviseletben tobzódva, de egész gyorsan túltette magát a meglepetésen , sőt kifejezetten élvezte a parókapróbát.. jó mondjuk ebben a nem kevés nasinak is szerepe volt.
Vagyis az ünnepek, csendesen, meghitten teltek, és máris újrakezdődtek a munkás hétköznapok. Artur már több, mint egy éves nagyfiú, kezdi kialakítani a tekintélyét, és néha kifejezetten jólnevelten viselkedik. Mondjuk ez utóbbit aztán gyorsan kompenzálja ha arról van szó, de talán szép lassan lehiggad. Az ünnepek alatti kötelező állatorvosi látogatáson a dokink azt mondta, hogy a kétéves golden már olyannyira higgadt, mint egy futószőnyeg. Azaz, ebünknek van még 11 hiperaktív hónapja….no meglátjuk, mit hoz ez az év számunkra…