Elnézve a -mit sem sejtve- háton fetrengő kutyát, észrevettem, hogy bizony, pocakos lett. Illetve, hogy befigyel ott egy kis toka is. Mikor az erőszakos unszolásra végre négylábra kecmergett, akkor láttam meg, hogy  tarkóhurka tekintetében is dobogós, ráadásul, vagy három sorban figyelnek rajta a nyakpárnácskák.

Azaz, az Ünnepek nem csak rajtunk, Arturon is nyomot hagytak.

Persze, esetében nagy szerepe van ebben annak is, hogy a golyósztornó óta kevésbé harcias, és kissé be is lustult. Valószinűleg, ha rajta múlna, akkor egészen szívesen aludna téli álmot. Mostanában, ha reggelente hűvösebb az idő, a sétára való felhíváskor úgy néz rám, mint egy bérgyilkosra, aki eltette láb alól, az összes felmenőjét.

Ha végre sikerül kicsalogatni a zordon havasokba, ami a ház végében elterülő, napsütötte, füves területet takarja, akkor sem töri össze magát, hogy  futkorásszon. Míg régen  kábé ezerszer kellett neki eldobnom a faágat, hogy az állandó oda-vissza rohanásban elfáradjon, addig most? Háromszor eldobom, és abból kétszer hozza vissza lelkesen. A harmadik alkalomra már erősen buzdítani kell, és visszaérkezéskor el is dobja magát. Ha nem adom fel, és ismét bepróbálkozom a fadarab messzire hajításával, akkor két végkifejletre számíthatok:

I. Hosszas könyörgést követően érte kocog, megáll felette, és visszanéz rám, az alábbi kérdésekkel a tekintetében:

• Hozzam vissza? Biztos? De tutira? Aztán minek??
• Mi a garancia, hogy nem fogod megint eldobni?
• Ezt hozzam vissza? Biztosan ezt?? EZT??? BIZTOS??? MOST????
• Ha visszaviszem, megígéred, hogy békén hagysz?

Ha sikerül meggyőzni, hogy igen, teljesen biztosan arra az ágra van szükségem, lehetőleg minél előbb, és hozza vissza nekem, legyen oly kedves, akkor visszakocog vele, ledobja elém, és azonnal hanyatt vágja magát. Technikás, mert a pozícióval megadását fejezi ki, és hát úgy konspirál, hogy legyőzöttként nem fogom őt további iszonytató próbatételek elé állítani…

II. Magasról szarik a fejemre, még rám se néz, mehetek érte én, ha úgy gondolom…

Bevallom, azért reménykedem abban, hogy ez az antiaktivitás a télnek is köszönhető. Mert bár hiába szép az idő, a nyárhoz képest jelentős a különbség, amit az eb is érzékel.

Aztán ott van az étkezés…

A golyótlanitó műtét óta lényegesen jobban eszik, és nem annyira válogatós, de a száraztáp dúsításához továbbra is ragaszkodik, másképp nem eszi meg. És hát a bővítmény nem lehet ugyanaz három étkezésen keresztül, mert nehogymá’…. Azaz, ha a reggeli tonhalas volt, és örömmel befalásra került, a vacsitonhal, már jóval kevesebb lelkesedéssel lesz elfogyasztva. Ha ezek után a másnapi reggelibe is tonhal kerül véletlenül, az egyenlő a felségárulással. Mert az már a harmadik!!! Azaz, abba mehet bacon, vagy májkrém, vagy sonka, vagy konzervbármi, de tonhal, az nem!

Mivel tanulékonyak vagyunk, igyekszünk erre figyelni, de néha előfordul, hogy nem beszéljük meg a Vőlegénnyel a Nagyságos Úr étkeztetését, és porszem kerül a gépezetbe. Azaz, neadjIsten, háromszor ugyanazzal a bővítménnyel kerül kiegészítésre a tápláléka…Nem nagyon éri meg ekkora hibát vétenünk, mert Artur arca hetekig kísért minket, és a tekintetében tükröződő lesújtó vélemény miatt két hetes intenzív önbizalom(vissza)építő coachingra szorulunk.

Persze az eb a fentiek mellett – jó goldenhez méltóan- kuncsorog. Az persze mindegy, hogy mi mit eszünk, neki abból KELL. Bár, ez így nem teljesen igaz, mert ha megvan a napi betevője, akkor csak a desszertből kell. A többi étek csak az esetben izgatja, ha csúszott valamelyik étkezése, és éhes. No de a desszert!!! Az máááás…

A koreográfia az alábbi:

Az esti hamin túlesett, jóllakott kutya keresztben hortyog az étkezőasztal alatt, míg mi fölötte gyanútlanul vacsorázunk, óvatos mozdulatokkal, hogy nehogy felébresszük a kis drágát. Ahogy a főétel (tökmindegy mi volt az: bundáskenyér, melegszendvics, tonhalsaláta, pizza, sonkásbármi… le se szarja…), szóval, ahogy a főétel elfogyasztásra került, és asztalt ér a szalvéta, az eb már teljesen éberen, óriásiakat nyelve ÜL vigyázállásban a kettőnk széke közötti mértani középpontban.

És vár.

A desszert mibenléte szintén nem lényeges. Desszertnek minősül bármilyen gyümölcs, édesség, süti, puding, csokikrém, keksz…stb.

A fentiekből bármelyik jöhet, ha evett már olyat, ha nem. Amit még nem kóstolt, annál óvatosabb. Ott a folyamat az alábbi: azonnal benyeli a terméket, mintegy jelezve, hogy az már az övé. Majd azzal a lendülettel ki is köpi,és tüzetesen megvizsgálja, körbeszimatolja. A végeredmény szempontjából az eljárás lényegét nem teljesen értem, mert úgyis megeszi, miután végzett az ellenőrzéssel.

Ha nem újdonságról van szó, akkor azt kiélvezi. Hosszú percekig elnyammog a legapróbb falatkán is, miközben földöntúli vigyor borul a kis fejére.

Azaz, az eb óriási gourmand.

Viszont, most a hurkáinak lefaragása a cél, így -bármennyire is utálja- megint futni fog velem egy ideig, és az étkezéseket is szigorúbban fogjuk venni. Mert bár imádjuk a kis tokájával, és hurkáival együtt, a fajta hízásra hajlamos voltát is igyekszünk figyelembe venni.

Úgy érzem, harcos napok elé nézünk…