Mikor kicsi voltam, az utazások előtt, és ünnepek alatt általában lebetegedtem. Nem túl komolyan, csak épp annyira, hogy megédesítsem a kiruccanás előtti időszakot, továbbá feldobjam a jelesebb napok áhítatát az orvosi ügyeletek személyzete számára. Aztán pár évvel később, főként  a táborozások előtt voltak olyan attrakcióim, amitől veszélybe került a küldetés. Ezek már jóval kifinomultabbak és kreativabbak voltak a babaciklusbeli eseményeknél…. Például: minimum százas-szögbe léptem bele-úgy izomból, aztán leestem a fáról (nem az alsó ágáról…), megharapott egy kutya, de volt, hogy kettő is, és a legjobb: egy kiránduláson cirka 50 darab méhecske csipkedett össze…no mondjuk, itt nemcsak a táborozás került veszélybe.

Bár nekünk még nincsen, de kisgyerekes barátaink elmondása alapján, a mai gyerkőcök sem mások, maximum a sebesülési paletta színesebb, és bekerülnek a képbe a különböző elektronikai eszközök is, Apuka legnagyobb örömére. Ami azonban meglepett, hogy a kutyák is ismerik, ezt az “utazás előtti, és ünnepek alatti” eljárást. Legalábbis a mi négylábasunk, elég profi szinten űzi az ipart. Kezdünk beletanulni, és jelesebb napok közeledtével már árgus szemekkel stíröljük az ebet, de eddig mindig megtalálta a rést a pajzson. Azaz, abban az egytized másodpercben, amíg mondjuk pislogunk egyet, ő tuti feleszik valami különösen mérgező/romlott/hánytató/fosató/hallucinogén cuccot. Vagy belelép valami jelentősen romlott/mérgező/roncsoló bármibe. Esetleg leesik valahonnan. Ha ezek egyike sem jön össze, mert mondjuk nem pislogunk egyszerre a Vőlegénnyel, akkor az eb megfázik/gyomorrontása lesz/bedagad valamije/nem kakál/nem eszik/sokat kakál/sokat eszik….szóval a lehetőségek tárháza végtelen. Eljátszottuk ezt Valentinnapkor/Nőnapon/Húsvétkor/Anyáknapján/Hanukakor (???) /Mikuláson/Karácsonykor….ésatöbbi. A Dokink már röhög, és nem lepődtem volna meg, ha Szilveszterkor ránkcsörög, hogy hol vagyunk már?? (Kivételesen akkor nem volt semmi, szerintem stikában tutira beszívott Artur is, ezért keverte össze a dolgokat…)

A Kedvessel párszor felmerült már bennünk, hogy a veszélyes időszakban a kutyát becsomagoljuk hungarocellbe, vagy körbefújjuk purhabbal, miközben intravénásan tápláljuk, hogy elkerüljük a baleseteket. Bár, biztosan akkor is összehozna valamit, így túl sok reményt  nem fűzök a dologhoz.

No és, eljött az idei első lehetőség is, hogy Artur kibontakozhasson, ugyanis holnap elutazunk a Vőlegénnyel. Pár nap Barcelonát követően, végre Budapest lesz az úti cél, amit már mindketten nagyon várunk. Emiatt, vasárnap óta, a kutya hatványozott felügyelet alatt áll, és árgus szemekkel figyeljük minden megmozdulását, illetve akadályozzuk meg a kilengéseket. Tegnapelőtt (a többi kutyasétáltató nagy örömére) bukórepülésben akadályoztam meg, hogy a réten betoljon valami gyanús – és előzetesen nem meózott- matériát az arcába. Aztán az ellenőrzés során kiderült, hogy csak egy kis fadarabka volt az áldozat, így visszaadtam neki, de akkor persze már nem kellett. Itthon baromira óvatosak vagyunk a játékban, mert ha máskor nem is, most tutira leesne a lépcsőn, ha nem figyelnénk eléggé. Mivel tegnapig semmi nem történt, kezdtünk megnyugodni, és azt gondoltuk, hogy minden potenciális veszélyforrást kiiktattunk, de nem!!! “Ha nincs ló, jó a szamár is” elvet magáévá téve, a tegnap reggeli készülődést  Artur  kiadós rókázással gazdagította, a nagy sikerre való tekintettel, háromszor visszatapsolva magát. A felküldött cucc, habon kívül semmit nem tartalmazott, ellenben, a végjátékban látható volt, egy  élénkpiros vércsik. Miután sikerült felmosni magam a padlóról,  rárepültem a Guglira, és elhaló sikolyokkal tarkítva tájékoztattam a fürdőben -remegő kézzel-tevékenykedő Kedvest az olvasott rémelemekről (frankón, egyszer megfogadom, hogy sose többet nem olvasok Guglit, mert szerintem a horror-forgatókönyvek írói is ezt használják kiindulási alapnak…)

Na szóval, miután itt kellően beparáztattam magam, felhívtam a dokit, aki igyekezett megnyugtatni, és kivárást javasolt.

Elmondása szerint, és a Gugliból kinyert infók alapján az ebnek lehet:

– gyomorfekélye

– sok sava, és emiatt némi felmaródása

– pici karcolása a szájában, vagy a nyelőcsövében

– esetleg festékpatront evett….

Szerencsére azóta nem fordult elő újabb esemény, az étvágya kiváló, a kedve rendben van, kakapisi oké, így valószinűsithetően nem kell aggódnunk, de azért… nem vagyunk teljesen nyugodtak na…Az az egy vigasztal, hogy nagyszerű felügyelet alatt lesz a távollétünkben, és az orvosunk is egy utcányira található, ha mégis előfordulna valami.

De…hogy ezt miért kell???

Nem tudom…

Valószinűleg szegény Anyám is megkérdezte ezt tőlem párszor…

Már előre aggódok, hogy mi vár ránk, ha egyszer megérkezik a Trónörökös, tekintve hogy sem a Kedves, sem én nem voltunk azok a …khmm.. kifejezett angyalok gyerekkorunkban… Ha már a kutyánk is ekkora manipulátor, akkor, azt hiszem, van miért aggódnunk…